A második 

Szia minden horgásznak! Ha már az első látogatásomat egy horgászversenyen megosztottam Veletek, arra gondoltam, megosztom a másodikat is.

Azt tudtam, hogy verseny lesz, hiszen ilyenkor a lakásban egy pár lábacskának való kitaposott ösvényen lehet közlekedi a egyik helyiségéből a másikba. Itt egy vödör, ott egy-két szerelékes létra, pár zacsi etetőanyag…
A versenyszellem még mindig nem volt 100 %-os bennem (egy versenyen én nem horgászhatom, meg ott van ugyebár az a fránya koránkelés L), ezért nem firtattam a részleteket. Ám, amikor valamit kerestem a hűtőszekrényben és az egyik fiókban szembenézett velem egy nedves újságpapír, gondoltam eljött az idő, hogy beavasson engem is a párom, miről is lesz szó a hétvégén. Nem minden verseny előtt vásárol ugyanis etetőszúnyogot.

Megtudtam, hogy a verseny a Bátonyterenye szomszédságában lévő Maconkai-víztározó területén kerül megrendezésre.

A festői szépségű Maconkai-víztározó

No ez még oly sokat nem mondott nekem. Mi ebben olyan különleges? Azután megtudtam mindent, amit lehetett. Megnéztem a víztározó képét, olvastam a történetét, no és közvélemény-kutatást végeztem horgászok körében, ki, mit hallott róla. Az eredmény nagyon jó volt minden szempontból. Gondolkodóba estem, de állást még mindig nem foglaltam, megyek e vagy nem.

Amikor minden részletet kiderítettem, történetesen azt, hogy maga a verseny miféle lesz, eldöntöttem én is megyek. A verseny III. Haldorádó-Sporthorgász Feederbotos Kupa, ami egyedülálló a horgászversenyek terén. (Ez azt is megmagyarázta, miért megy napi 20 órán keresztül Döme Gábor összes videokazettája J.)
Az utolsó utáni pillanatban szóltam Tominak, hogy menni szeretnék, aminek nagyon örült, ugyanis át kellett szerveznie elég sok mindent a plusz utas miatt. És amikor azt is mondtam, hogy az elmaradhatatlan barátosném is velünk tart, akkor örült meg csak igazán…

Eljött a várva-várt nap. Meglepetésemre a felkelés nem volt olyan keserves, az idő annál inkább. Az eső zuhogott és hideg is volt.
Csapatunk a már megszokott 5 fővel indult útnak. A sejt.hu versenycsapata: Tomi és Gábor, és a szurkolótábor tagjai: Zolika, Margó és jómagam. Már nagyon vártam, hogy odaérjünk, hiszen még nem jártam sem Maconkán, sem ilyen rangos horgászeseményen.
Reggel 06.30 körül érkeztünk meg. A regisztráció csak 07.00-tól kezdődött, de voltak már versenyzők jócskán. A cuccot még az autóban hagytuk, így volt időm bámészkodni. Az eső vigasztalanul esett, de nem szegte kedvem. Leballagtam oda, ahol már gyülekeztek a horgászni vágyók. Helyesek voltak. Kis csapatokba tömörülve beszélték át az utolsó lehetőséget kihasználva arra, milyen taktikát is vessenek majd be a verseny folyamán. A rossz idő ellenére mindenki jókedvű volt.

A korai időpont és rossz idő ellenére kiváló hangulatban

 Ahogy nézelődtem feltűnt, hogy nem látok lányokat, nőket. Nem nagyon értettem, hiszen én is nagyon szívesen kísértem el páromat erre az eseményre. Azután megláttam a WC-t…

Ha a barátnőddel jössz, készítsd fel...

Nos… átfutott az agyamon, hogyha tudom milyen talán én sem jövök. Mi lányok ugyanis „pisisek” vagyunk, és ez a WC, hát hogy is mondjam… nem volt igazán megfelelő. De amikor barátnőmmel egyetemben kihevertük a kezdeti sokkot, már teljesen a versenyre, illetve a verseny előkészületeire figyeltem.

Vártuk a sorsolást. Zolika és Margó behúzódtak egy fa alá, én úgy döntöttem a sejt.hu csapattal toporgom az esőben. Már csak azért is, mert szeretek fotózni és ugyebár kell a képanyag a sejt.hu oldalaira J. Aztán örültem, hogy maradtam. Ahogy áztunk-fáztunk (vagy csak én fáztam?) Tomi oldalba bökött miszerint: „Figyeld, ott a „haverod”! Ez a bizonyos „haver” Döme Gábor volt, akinek előszeretettel nézem a fantasztikus halfogó mutatványait. Aki tudja ki Ő, irigykedjen, aki nem, meg nem is érdemli meg, hogy elmondjam.

Döme Gábor regisztrálás közben

Na végre, gondoltam, ezért már érdemes volt ide jönni. Nem szokásom pesszimistán szemlélni a dolgokat, de úgy éreztem, ebben a cudar időben nem valószínű, hogy terem nekünk babér.
A sorsolás számomra kicsit túlbonyolított volt (ezt majd vagy leírja nektek a fősejt vagy nem, én most nem fogom), de elég gördülékenyen és gyorsan ment. 53 csapat versenyzett, ami 106 horgászt jelent. Mi sokadiknak húztunk, így tovább is áztunk, mint a többiek.

A sejt.hu csapat sorsol

Kaptunk kis térképet a tóról, amin be voltak jelölve a versenyre kialakított szektorok. Mint már említettem, egy csapatban 2 fő versenyezhetett, kizárólag feeder- vagy pickerbot segítségével. Miután ismertették a szabályokat, elhangzott egy-két kérdés, mindenki felkerekedett, hogy megkeresse a helyét. Két fő szektor volt: A és B. A csapat egyik tagja az A, a másik tag a B szektoron belül versenyezhetett.

Mi egy bájos félszigetre sorsoltuk magunkat Tomival, míg Gábor és népes szurkolótábora Zolika egy hosszabb egyenes részre kerültek. Arról sajnos, hogy ott milyen volt nem tudok részleteket, mert a nagy távolság miatt nem hagytam el a bázisunkat, azért, hogy megnézzem őket.
Az amúgy is gyönyörű és rendezett tó körül arányosan alakítottak ki parkolókat a jobb megközelíthetőség kedvéért. Ám hiába a parkoló, sok volt a csomag. Személy szerint én majd’ megszakadtam, míg a kijelölt helyünkre értünk. Megjegyzem, nem kellett végigvinnem a málhát, mert a szervezők is ott bóklásztak és egyikük nagyon segítőkészen elvette tőlem az igen nehéz vödröt. Ezúton is köszönöm neki a figyelmességet. Ma már ritka az ilyesmi, jól esett.

A mi számunk az 52-es volt. Ami az A szektor utolsó előtti helyét jelentette. Én örültem neki, mert nagyon szép helyen voltunk. Mellettünk, illetve az utolsó versenyző mellett már a kis félsziget náddal határolt része volt, cuki kis fekete kacsákkal.
Kipakoltuk a motyót, ki-ki a magáét. Tomi a versenyzéshez szükséges dolgait, mi Margóval a plédet, kártyát, kaját.

Ami a versenyhez szükséges....

... és ami a szurkoláshoz.

Az idő is megemberelte magát, néha előbújt a napocska néhány melengető sugara is. A szabályok értelmében jöttek ellenőrizni az etetőanyag mennyiségét és gondolom nézték azt is, mindenki szabályosan, illetve a szabályoknak megfelelően horgászik e majd.
Nálunk minden rendben volt. Vártuk az etetés megkezdését jelző dudaszót. Nem kellett sokat várni rá. Nagyon jópofa volt, mikor a duda felhangzása után a horgászok elkezdtek etetni. Nekem nagyon vicces a sok felnőtt csúzlival lövöldözve.

Etetés közben

A verseny megkezdését újabb dudaszó jelezte. Megkezdődött az érdemi rész. A legutóbbi versenyen, amin részt vettünk egy mincuri halacskát sem fogtunk, reménykedtem, hogy most szerencsésebb (vagy ügyesebb?) lesz a sejt.hu csapata.
A rendezők folyamatosan bóklásztak a versenyzők között, de sajnos nem igazán tudtak hírt adni arról, hogy telnek a haltartók. Eltelt sok idő, anélkül, hogy fogtunk volna valamit. Nem úgy a szomszéd srác, a mellettünk lévő utolsó helyen. Gyakorlatilag bedobott és már vehette is ki a horogra akadt ilyen-olyan halacskát. Margó meg is jegyezte, hogy minden valószínűség szerint a ládáját egy bokor négylevelű lóhere kupacra rakta.
Nézegettük a szomszédokat, de nekik sem volt nagyobb sikerük. Végre mozdult a sejt-es botspicc is. Egy kisebb bodorka volt ugyan, de mi mégis örültünk neki. Mivel nem fogta Tomi olyan intenzitással a halakat, mint szerettem volna, így letettem a fényképezőgépemet, amivel lesben állva vártam, hogy lefotózzam a kifogott halakat, így inkább kártyáztam Margóval és megnéztem a kacsákat.
Mire kikacsáztam magam, már híre ment a szomszédságunkban, Fortuna kegyeiben lévő horgásznak is. Láttam, hogy emberkék közelednek kamerával, fényképezőgéppel. Addig nem is tulajdonítottam neki jelentőséget, míg a helyünkre nem értem, és meg nem láttam, hogy a mikrofon nem más kezében van, mint Döme Gáboréban.

Járja Gábor újra remekel

Szépen megvártam, míg megcsinálják a riportot a fiúval, -akit a rend kedvéért Járja Gábornak hívnak- azután odaoldalogtam kedvenc horgászomhoz Döme Gáborhoz. Megkérdeztem, csináltathatnék e egy közös fotót vele. Gábor elbűvölő volt, a fotó elkészült.

A büszkeségem: Döme Gábor és én

Szerencsénkre Tamás pont akkor, akasztott meg egy pontyocskát. A fárasztást és a kiemelést is filmezték és fotózták is egyaránt.

Tomi a sztár

Rettenetesen büszke voltam duplán. Tamás miatt és magam miatt egyaránt.
A verseny végét jelző dudaszóig már csak ismét egy kisebb bodorka került a haltartónkba, mégis elégedettek voltunk. Ahogy Tomi szokta mondani: „Jó peca volt!”.
Ahogy vége lett a versenynek az eső újra eleredt. Nem nagyon esett, de épp annyira, hogy az kellemetlen legyen. A horgászok összepakoltak és várták a mérlegelést. Amilyen hírek szivárogtak, úgy gondoltuk hamar ideérnek majd L. Sokan voltak olyan horgászok, akik nem várták meg a mérlegelőket, mert sajnos semmit nem sikerült fogniuk. Szomorúságomra a sejt.hu csapat másik fele is hasonlóan járt. Illetve nem egészen, mert fogtak egy pici halacskát, de inkább visszaengedték.
A fogott hal súlya 1260 gramm lett nálunk. Szerintem nem rossz, a többiekéhez viszonyítva. De a győzelemre esély sem volt, mivel a kialakított 10 szektorban, a szektor elsőket jutalmazták. Nagyon úgy nézett ki, hogy a négylevelű srác viszi a pálmát. És így is lett, a mi szektorunkban ő lett az első. Gratulálok neki, élvezet volt nézni ahogy azt a sok halat fogta.

Most már biztosan látva, hogy babér már itt nekünk nem terem, elszállítmányoztuk a cuccot az autóba és beálltunk a sorba, némi élelemért. Én még próbáltam fotózni az eredményhirdetéskor, de a zuhogó eső ezt nem nagyon tette lehetővé.

Ízelítő a díjakból

Aki kíváncsi az eredményhirdetés és díjátadás képeire, az kattintson a haldorado.hu oldalára.

Mindent egybevéve (és a WC-től eltekintve J), nagyon jól éreztem magam, és minden bizonnyal ott leszek – ha csak kibicként is – a jövőre megrendezett Haldorádó-Sporthorgász Feederbotos Kupán.
Végezetül minden horgásznak görbüljön a bot. Találkozunk 2004. június 26-27-én a Velencei-tavon megrendezett Európa-bajnokságon. Hajrá Magyarok!!!

ooodra